HA SZÉLES TAPADÁSI TARTOMÁNYRA VAN SZÜKSÉGE, HASZNÁLJON Sikaflex-111 Stick & Seal-t!

Sokszor csak akkor szembesülünk az otthonunk valós állapotával, amikor már belekezdtünk a lakás felújításába. A festés előkészítése vagy a parketta felújítása során derül csak ki, hogy mennyi rés és hézag keletkezett az elmúlt évek során a szerkezeti elemek találkozásánál. Ez egy természetes folyamat hiszen minden épület külön elemekből áll, melyek idővel elmozdulnak és hézagok keletkeznek közöttük, mégis igen ijesztő, amikor a vakolat alatt centis lyukak tátonganak.

Az elemek mozgásából adódó réseknek alapvetően két fő típusát különböztetjük meg: az egyik, amikor a beépített ajtó vagy ablak és a fal között keletkezik hézag, a másik eshetőség, amikor a fal és a padló találkozásánál alakul ki rés. Persze ezeken kívül találkozhatunk résekkel a mosogató körül, a fürdőben (a kád széleinél), vagy a járólap és a falak találkozásánál. Azonban bármennyire rémisztő a látvány nem kell megijedni, ugyanis sokkal egyszerűbb a megoldás, mint azt elsőre gondolnánk. Csupán a megfelelő hézagtömítő anyagot kell kiválasztanunk és időt szánni a hibák kijavítására.

Hogyan válasszunk hézagkitöltő anyagot?

Legoptimálisabb egy univerzális tömítőanyagot választani, mely a lakás bármely területén alkalmazható, így nem kell gondolkodnunk, hogy hol van a legtöbb javítandó hézag. A már több, mint 50 éve a kivitelezők körében is kedvelt, napról-napra bizonyító Sikaflex®-11 FC+ egykomponensű, univerzális, rugalmas ragasztó- és hézagtömítő anyag alkalmas szinte minden típusú felületre, illetve könnyű kezelhetősége miatt egészen kezdő felújítóknak is ajánlott.

Tömítőanyag választása során figyelembe kell venni, hogy milyen állandó hőmérsékletnek lesz kitéve a tömítés, esetleg érhetik-e vegyi vagy extrém környezeti hatások, mekkora a hőingadozás, az állandó amortizáció lehetősége és milyen finomságú felülettel állunk szemben. Ha kültéri repedéseket fogunk vele javítani, akkor pedig figyelembe kell venni, hogy hogyan reagál az anyag a napsugárzásra.

Sikaflex® 111 Stick & Seal a magas tapadóerejű tömítő és ragasztóanyag

  • bel-és kültéri használatra is
  • jó időjárásállóság
  • Jól tapad a legtöbb építőanyaghoz a felület előkezelése nélkül
  • Nedves betonra is tapad
  • A legtöbb alapfelülettel, EPS/XPS és épületburkoló anyaggal kompatibilis

Nézze meg milyen, hogy milyen

 JÓL TAPAD A LEGTÖBB ÉPÍTŐANYAGHOZ FELÜLETKEZELÉS NÉLKÜL IS!

Üzlet

Összesen 1 találat

Üzlet

Összesen 1 találat

Sikaflex® 112 Crystal Clear a kristálytiszta tömítő és ragasztóanyag

  • beltéri és kültéri használatra egyaránt
  • végső átlátszó megjelenés
  • jó kezdeti tapadás
  • nagyon alacsony káros anyag kibocsátás
  • jó kezdeti tapadás, könnyebb tárgyak esetén nincs szükség ideiglenes rögzítésre

Nézze meg milyen, hogy milyen KRISTÁLYTISZTA, LÁTHATATLAN A RAGASZTÁS!

Sikaflex® 118 Extreme Grab szerkezeti ragasztóanyag, az extrém ragasztóerő

  • nagyon magas kezdeti tapadás
  • alkalmas nehéz tárgyak ideiglenes rögzítés nélküli ragasztására
  • bel-és kültéri felhasználásra

Nézze meg milyen, hogy milyen TÖKÉLETESEN RAGASZT NEHÉZ TÁRGYAKAT ÉS TÜKRÖT IDEIGLENES RÖGZÍTÉS NÉLKÜL IS!

Üzlet

Összesen 1 találat

homepencildatabaseenvelopestorecartphone-handsetphonemap-markerquestion-circle